Különböző szervezetek, egyének olyan nagyobb szabású összejövetele, amelyen, közös érdeklődési körű résztvevők jelennek meg, abból a célból, hogy meghatározott témában bővítsék szakmai tudásukat és kicseréljék tapasztalataikat. A szakmai konferenciák előadói a különböző szenvedélybetegségekhez kapcsolódó témákat dolgoztak fel. A résztvevők számára használható információkat adnak át.

Fontos információs lehetőséget nyújtottak a konferenciák, melyek során különböző célcsoportok az igyekeztünk megszólítani. Első konferenciánk alkalmával az általános iskolás korosztály számára szerveztünk játékos figyelem felhívó a közösségi élményt nyújtó szakmai napot.

A második alkalommal a középiskolás réteget szólítottuk meg, prevenciós előadással, mely keretében a fiatalokra leselkedő veszélyek kerültek feldolgozásra, a drogfogyasztás mellett családon belül erőszak, a befolyásolhatóság, a kiszolgáltatottság is szerepet kapott. A program interaktív foglalkozásokat is tartalmazott, mely keretében a fiatalok a saját szemszögükből átfogalmazhatták a hallottakat, elmondhatták véleményüket. A harmadik konferencia elsősorban szakembereknek szólt, mely keretében a függőségekről esett szó, a projekt összefoglalása mellett.

Kiemelten fontosnak tartottuk, hogy a veszélyeztetett fiatalokkal, családjaikkal, és mikrokörnyezetükkel, interaktív keretek között megismertetni a függőség veszélyeit, a drogok élettani hatásait. A csoportokkal való együtt dolgozás során nagy hangsúlyt fektetünk a közösségfejlesztésre is.

A konferenciákkal összesen 326 főt értünk el.

Időpontok létszám

2021.10.01

191

2021.12.16

57

2022.02.24

78

 

326

Fotók az eseményekről >>>